Német nyelvi regionális szépkiejtési verseny

Utolsó módosítás: 2016. február 08.

Az Eszterházy Károly Főiskola Német Nyelv és Irodalom Tanszéke és Hallgatói Önkormányzata 2016. január 29-én kilencedik alkalommal rendezte meg hagyományos idegen nyelvi szépkiejtési versenyét.

Német nyelvi regionális szépkiejtési verseny

A megmérettetésen Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megye középiskoláinak 11. és 12. évfolyamos diákjai vettek részt.
A versenyt dr. Zimányi Árpád, a Bölcsészettudományi Kar dékánja nyitotta meg. A rendezvény idén is nagy népszerűségnek örvendett. A verseny első fordulójában a diákok egy ismert prózai szöveget olvastak fel a szakmai zsűri előtt.
A második fordulóba, ahol egy ismeretlen szöveg felolvasása volt a feladat, a kilenc legjobb eredményt elérő versenyző jutott tovább. A zsűri a helyes hangképzést, hangsúlyozást, hanglejtést és mondattagolást értékelte. A legjobb versenyzők támogatóink jóvoltából az idén is értékes jutalomban részesültek.
A verseny résztvevőinek és a felkészítő tanároknak ezúton is gratulálunk!

A „Német nyelv" kategória legjobbjai:

1. helyezett: Szabó Dominik, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger. Felkészítő tanára: Nagy Péter

2. helyezett: Veres Beáta, Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok. Felkészítő tanára: Kaid Éva

3. helyezett: Kelemen Mirjam, Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi Szakközépiskola, Gyöngyös. Felkészítő tanára: Makláriné Baksa Anita

4. helyezett: Kövér Bálint, Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Eger. Felkészítő tanára: Dr. Szabóné Kállay Ágota

5. helyezett: Vasas Dorina, Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok. Felkészítő tanára: Kaid Éva

6. helyezett:

  • Bárdos Róbert, Egri SZC Bornemissza Gergely Szakközépiskolája, Eger. Felkészítő tanára: Szolári Zsuzsanna
  • Lakatos Róbert, Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger
  • Lauer Áron, Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc. Felkészítő tanára: Szabó Dalma
  • Sas Dézi, Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger. Felkészítő tanára: Kántorné Urbán Csilla

A verseny támogatásáért köszönetet mondunk a budapesti Német Nagykövetségnek, a Goethe Intézetnek és az Eszterházy Károly Főiskola Bölcsészettudományi Karának.

 

 

 


< Vissza