Német regionális szépkiejtési verseny

Utolsó módosítás: 2017. február 17.

2017. február 3-án tanszékünk és az Eszterházy Károly Egyetem és a Budapesti Goethe Intézet támogatásával tizedik alkalommal rendezte meg hagyományos német szépkiejtési versenyét, amelyen Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megye középiskoláinak 11. és 12. évfolyamos diákjai vettek részt.
A rendezvény idén is nagy népszerűségnek örvendett, összesen 15 versenyző mérte össze tudását. A verseny első fordulójában a diákok egy ismert prózai szöveget olvastak fel a szakmai zsűri előtt. A második fordulóban egy ismeretlen szöveg felolvasása volt a feladat, ide a nyolc legjobb eredményt elérő versenyző jutott tovább. A zsűri a szép kiejtést, a helyes intonációt és az olvasás folyékonyságát értékelte. Támogatóinknak köszönhetően mind a nyolc döntőbe jutott versenyző jutalomban részesült. A verseny végeredménye:

 1. Ötvös Anna
Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Miskolc, felkészítő tanár: Novák Bernadett, Kele András
2. Sárga Szabolcs
Neumann János Gimnázium, Eger, felkészítő tanár: Karacs Rudolfné
3. Lakatos Róbert
Szilágyi Erzsébet Gimnázium, Eger, felkészítő tanár: Nagy Ágnes
4. Eperjesi Gréta
Bajza József Gimnázium, Hatvan, felkészítő tanár: Pappné dr. Forgács Edit
5. Csombor Réka
Lehel Vezér Gimnázium, Jászberény, felkészítő tanár: Petrics Anna
6. Papp Bianka
Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium, Eger, felkészítő tanár: Kántorné Urbán Csilla
7. Makádi Alexandra
Bajza József Gimnázium, Hatvan, felkészítő tanár: Nagyné Salga Judit
7. Éliás Alexandra
Mikszáth Kálmán Líceum, Pásztó, felkészítő tanár: Szabó Mária

A verseny részvevőinek és a felkészítő tanároknak ezúton is gratulálunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


< Vissza