Németes szakest

Utolsó módosítás: 2018. május 09.

Jó hangulatú bográcsozás a B épület udvarán

Az idei tanévben április 18-án tartottuk a szokásos, bográcsozással egybekötött németes szakestünket. Az estét hosszas készülődés előzte meg. A szervezők, Orsi és Olivér vicces csapatépítő játékokkal készültek, hogy a tanárok és a hallgatók jobban megismerjék egymást. Volt dalfelismerés, állatutánzással egybekötött zenés feladat, bingó és végül közös éneklés is. Nagy örömünkre majdnem minden hallgató eljött, a visszajelzések alapján pedig nagyon jól érezték magukat. A játékok után a jól megérdemelt bográcsos pörkölt várt ránk (ezért külön köszönet Kelemen Imre tanár úrnak) Olivér által készített nokedlivel. Már alig várjuk a következő szakestet. :)


A beszámolót írta: Vígh Nóra és Juhász Orsolya, német nyelv és kultúra tanára szakos hallgatók

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


< Vissza